Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Hírek


2026. jún. 29.
Varga Katalin

    Élményekkel és pályaorientációval teli tábor Nagyatádon

    Az Egészségügy, a Gazdálkodás és Menedzsment, a Gépészet, a Turizmus-vendéglátás és az Oktatás ágazatokkal is megismerkedhettek azok a diákok, akik részt vettek a Tanítsunk Magyarországért Program nagyatádi táborában.

    Élményekkel és pályaorientációval teli tábor Nagyatádon

    Az egyhetes pályaorientációs tábort június 22 és 26 között rendezték meg a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnáziumban. A Csökölyi Általános Iskola diákjai változatos szakmai és közösségi programokon keresztül ismerkedhettek meg a szakképzés világával, miközben Nagyatád kulturális és turisztikai értékeit is felfedezték.

    IMG_3709.jpg

    Már a hét első napján kezdetét vette az ágazatok bemutatkozása. Az egészségügyi képzés interaktív foglalkozásain a résztvevők beteg- és szakemberszerepben is kipróbálhatták magukat a demonstrációs tanteremben, ezt követően pedig egy izgalmas szabadulószobás feladat során egy „vírus ellenszerét” kellett megtalálniuk.

    Délután a Gazdálkodás és menedzsment ágazathoz kapcsolódóan a helyi OTP Bank szakembere tartott pénzügyi ismeretterjesztő foglalkozást, amelyet a nagyatádi bankfiók megtekintése tett teljessé.IMG_3693.jpg

    Kedden a résztvevők a Büttner Kft.-nél ismerkedtek meg a gépészet világával. A gyárlátogatás során betekintést nyertek a vállalat működésébe és a tanműhely mindennapjaiba, emellett saját fém LEGO-elemet készíthettek, gépet programozhattak, valamint különböző interaktív feladatokban is részt vettek. A nap második felében a „63. Bázison” katonás programok és szabadtéri akadálypálya várta a fiatalokat.

    IMG_3716.jpg

    Szerdán a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola mutatta be képzési kínálatát. A diákok szituációs játékok, szakmai feladatok, az iskola saját fejlesztésű társasjátéka, valamint kreatív alkotótevékenységek révén nyerhettek betekintést az egyes szakmák világába. A vendéglátás területét hamburgerkészítés és koktélkeverés tette még élményszerűbbé.

    IMG_3710.jpg

    A délután kulturális programokkal folytatódott: a Városi Múzeumban múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, ahol tudásukkal és érdeklődésükkel is kitűntek, majd a Turisztikai Központban íjászkodhattak. A csoport kívánságára az országos jelentőségű katonatörténeti kiállítást is megtekintették.

    IMG_3720.jpg

    Csütörtökön az Oktatás ágazat került a középpontba. A Nagyatádi Óvodák vezetője mutatta be az óvodapedagógusi hivatás szépségeit, majd a résztvevők két óvodába is ellátogattak, ahol megismerhették a helyi szakmai munkát és programokat. A gyermekek egy rögtönzött néptáncbemutatóval is kedveskedtek a vendégeknek. A program ezt követően a Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium épületének bejárásával és szakmai beszélgetésekkel folytatódott, a nap zárásaként pedig a strand nyújtott kikapcsolódási lehetőséget.

    IMG_3712.jpg

    A tábor utolsó napján a résztvevők teljesítették a turisztikai technikus tanulók által fejlesztett NagyatádGo interaktív városismereti játék feladatait, majd egy kreatív foglalkozás keretében közösen dolgozták fel a hét élményeit.

    NagyatádGo.jpg

    A program teljes ideje alatt a diákok nyitottan, aktívan és nagy érdeklődéssel kapcsolódtak be valamennyi foglalkozásba. Kérdéseikkel, lelkesedésükkel és példamutató magatartásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a tábor minden résztvevő számára maradandó élményt jelentsen.

    IMG_3727.jpg

    A Tanítsunk Magyarországért Program nagyatádi hete ismét bebizonyította, hogy az élményszerű pályaorientáció, a személyes tapasztalatszerzés és a közösségi élmények hatékonyan segítik a fiatalokat abban, hogy közelebb kerüljenek a tudatos pályaválasztáshoz.

     

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    „Benned is égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban”

    „Benned is égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban”

    Beszélgetés az elektronikáról, az oktatásról és a pályára találásról Mike Gáborral, a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium igazgatóhelyettesével, akinek nemrég jelent meg tankönyve „Számítógépes áramköri szimuláció” címmel.

    2026. júl. 15.
    Varga Katalin
    Közös kirándulással zártuk a tanévet

    Közös kirándulással zártuk a tanévet

    A hagyományokhoz híven idén is közös kirándulással zárták a tanévet a Kaposvári Szakképzési Centrum munkatársai.

    2026. júl. 13.
    Szakmai gyakorlat a Körmendi Rendvédelmi Technikumban

    Szakmai gyakorlat a Körmendi Rendvédelmi Technikumban

    A Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakképző Iskola és Kollégium 11.R osztályos rendészeti technikus tanulói június 22–24. között szakmai gyakorlaton vettek részt a Körmendi Rendvédelmi Technikumban.

    2026. júl. 8.
    KSZC


    IKK
    Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Kaposvári Szakképzési Centrum

        7400 Kaposvár, Fő utca 65.

      • Telefon: +36 (70) 400 2554

        E-mail: info@kszc.hu

        OM azonosító: 203027

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: Engedélyszám: E/2020/000354


      2026Kaposvári Szakképzési Centrum