Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Hírek


2025. febr. 13.
Varga Katalin

    Minden egyes nap ajándék

    Minden egyes nap apró ajándékokat, figyelmességet és együtt töltött időt csempésznek kapcsolatukba. Balla Ildikó és Ludán Gábor a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola oktatói, az iskolában ismerkedtek meg, és tavaly szeptemberben házasodtak össze.

    Minden egyes nap ajándék

    A majdnem hivatalos nászútjukon ismertem meg őket, amikor egy hetet töltöttünk Görögországban, az Erasmus+ programnak köszönhetően. Mindketten barátságosak, közvetlenek, és látszik, hogy remek párost alkotnak. Így amikor felmerült, hogy a Házasság hetében mutassunk be egy KSZC-s párt, rögtön ők jutottak eszembe.

    Ildi és Gábor_1,.JPG

    Ildikó 2013-ban, Gábor pedig 2014-ben kezdett el tanítani a NASZI-ban. Ildikó közgazdász tanár, így elsősorban a kereskedelmi értékesítőket oktatja, emellett matematika órákat is tart. Gábor pedig a fiatalok fittségéről gondoskodok, a testnevelés órák keretében.

    Bár a szimpátia viszonylag korán kialakult, jóval később lett ebből kapcsolat. A pár 2021-ben költözött össze, és tavaly szeptemberben kötöttek házasságot. A legény- és a lánybúcsút a kollégák szervezték, teljesen titokban. A legénybúcsúra egy héttel az esküvő előtt csalták el a kollégák Gábort, Ildikó pedig úgy tudta, hogy egy értekezlet miatt kell az esküvője előtti napon tovább bent maradni, de óriási meglepetésre, a saját buliján találta magát. 

    IMG_0793.jpeg

    Az esküvőn sokan együtt ünnepeltek a fiatalokkal a tantestületből . A diákok pedig „nagyon romi”-nak titulálták a kapcsolatukat.

    „Nászajándékba kaptunk egy hévízi  hétvégét, komolyabb utazásra azonban nem is gondolhattunk, hiszen vettünk egy házat, amelyet most kezdünk el felújítani. Így a görögországi programot a nászutunknak tekintjük” – mesélte Gábor.

    „Valentin nap reggelén virág várt, de nem csak ezen a napon figyelünk oda egymásra. Az apró figyelmességek, meglepetések nálunk hozzá tartoznak a mindennapokhoz. Természetes, hogy így élünk, és ha van rá lehetőségem, amikor hazaér edzésről,  meglepetés sütivel várom – mondta Ildikó.

    A Házasság hete alkalmából szívből köszöntünk minden boldog házaspárt, de elsősorban azokat, akik a Kaposvári Szakképzési Centrum csapatához tartoznak. 

    IMG_0796.jpeg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Adj nevet a robotkutyának!

    Adj nevet a robotkutyának!

    Gratulálunk! Megtaláltad „Keresd a robotot” játék utolsó robotját. Ez a Unitree Go2 robotkutya, amelynek a nevére a pályázatainkban résztvevő diákok és ovisok tehetnek javaslatot.

    2025. febr. 13.
    KSZC
    Arcfelismerő robotot fejlesztettek az Adyban

    Arcfelismerő robotot fejlesztettek az Adyban

    A „Keresd a robotot!” játékban ezúttal a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium saját fejlesztésű robotja mutatkozik be.

    2025. febr. 11.
    KSZC
    Oktatással a jelen és a jövő erdeiért

    Oktatással a jelen és a jövő erdeiért

    Zalaegerszegen született, és a Zala megyei Tormaföldén a Vétyemi-ősbükkös árnyékában nőtt fel, ahol a mező- és erdőgazdálkodás egyformán meghatározta az emberek mindennapjait.

    2025. febr. 11.
    Varga Katalin


    KIMIKK
    Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Kaposvári Szakképzési Centrum

        7400 Kaposvár, Fő utca 65.

      • Telefon: +36 (70) 400 2554

        E-mail: info@kszc.hu

        OM azonosító: 203027

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001287/2015


      2025Kaposvári Szakképzési Centrum