Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Hírek


2025. nov. 11.
Diplomátszerzek.hu

    Ötéves az új szakképzés

    Fontos, hogy még jobban tudatosítsuk az emberekben a szakképzés befogadó jellegét. Azt, hogy miközben várjuk mindazokat, akiknek kevésbé ment a tanulás az általános iskolában, a legjobbaknak is tudunk karrierutat mutatni.

    Ötéves az új szakképzés

    Interjú Magyar Zitával, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnökével.

    Már ötéves a szakképzés átalakítása, amiben az NSZFH-nak kulcsszerepe volt. Milyen eredményeket emelne ki ebből az időszakból?

    Az idén volt először, hogy az ötéves képzésben részt vevő technikusok vizsgáztak, és már nekik is készítettünk interaktív vizsgákat. Annak érdekében, hogy sikeres legyen a vizsgaidőszak, a tanulók felkészítése mellett a hivatalunknak is rengeteg mindenre kellett figyelni, például a háttér-infrastruktúra működése kulcsfontosságú volt. Miközben tudtuk azt is, hogy a vizsgázók száma mérföldkövet ér el azzal, hogy átlépi a 64 ezret. Ilyenkor a kollégáimmal együtt úgy izgulunk a tanulókért, mint az oktatóik vagy a szüleik.

    Hogyan teljesítettek a vizsgázók?

    A bukási arány szerencsére minimális volt, alapvetően jól szerepeltek a diákok. Ez azt is jelenti, hogy az iskolák és a duális partnerek részéről is megkapták a támogatást a vizsgákra és a szakma elsajátítására történő felkészülés során.

    De a részleteket persze mélységében is vizsgálnunk kell. Megnézzük, hogy melyik az a szakma, ahol az interaktív vizsgák sikerültek jobban és melyik, ahol a gyakorlati résznél voltak eredményesebbek a tanulók. Kiértékeljük, hogy az országos átlaghoz képest hol értek el kimagasló és hol kevésbé sikeres eredményeket. Az elemzések segítenek majd bennünket abban, hogy támpontokat adjunk a szakképzésben oktatóknak ahhoz, hogy hol van szükség fejlesztésekre.

    Bízunk benne, hogy a technikusi oklevelet megszerzők kiváló eredményekkel állnak majd helyt az egyetemeken is. Komoly szakmai sikerként élem meg, hogy a beiskolázási számaink az egyetemekre kimagaslók lettek. Úgy vélem, olyan alapokkal kerülnek ki a technikusaink, hogy ez biztosítva lesz, de az egyetemi eredményekre figyelnünk kell, hiszen azok is fontos visszajelzést adhatnak a szakképzésben végzett szakmai munkára. Büszkeségre ad okot az is, hogy a nemzetközi szakmai versenyeken, vagyis az EuroSkillsen és a WorldSkillsen a hazai résztvevők remek eredményeket érnek el. 

    MagyarZita_1.jpg

    Minek köszönhető, hogy a nemzetközi megmérettetéseken a szakmák képviselői kiválóan teljesítenek?

    A szakmai versenyekből mi is nagyon sokat tanultunk, például a szakképzésben a projektvizsgák elindítására a szakmai versenyek adták a mintát. Korábban ugyanis elkülönült egymástól az elméleti és a gyakorlati vizsga, a projektvizsgánál azonban a gyakorlatba ágyazottan derül ki az elméleti tudás is. Ez egy sokkal komplexebb gondolkodást igényel, a diákokat pedig ennek megfelelően kell felkészíteni.

    A versenyeknek emellett is volt hatásuk: a duális partnerek a versenyeken túl a szakképzés mindennapjaiban is kiemelkedő szerepet kaptak, még szorosabbá téve a kamara, a duális képzők és a szakképző iskolák közötti együttműködést. Ez segít abban is, hogy a tehetséges tanulók még inkább előtérbe kerülhessenek.

    A versenyeken a jó szerepléshez fontos, hogy a résztvevők ismerjék a szakmai újításokat. Miként lehet a diákokban megerősíteni, hogy érdemes innovatívan gondolkodni?

    Ezen a fronton sokat segítenek a duális képzésben részt vevő vállalatok, illetve azok a szponzorok, amelyek támogatják az egyes versenyzőket, mivel megadják azokat a visszajelzéseket, amik a továbblépéshez szükségesek.

    Nagyon sokszor az adott cég munkatársai oktatnak is az intézményeinkben, ami megadja az alapot a kölcsönös előrelépéshez. Ráadásul azt a tapasztalatot, tudást, amit a résztvevők a duális képzésből vagy a nemzetközi megmérettetésekből „hazahoznak”, rögtön továbbadják az iskolájukban, és ez már elindíthat egy olyan gondolkodást, ami az innovációt erősíti.

    A szakképzési rendszer átalakítása miként érintette a felnőttképzést?

    Amikor öt éve átalakult a szakképzés, kiemelt szempont lett, hogy lássuk, mire van szüksége a munkaerőpiacnak. Felismertük, hogy az oktatásban és a képzésben résztvevők egyik fő feladata, hogy megfelelő munkaerő kerüljön a cégekhez.

    Mindezen túl olyan széles alapot igyekszünk biztosítani, amire a vállalatok tudnak építeni. Akár úgy, hogy a saját specialitásaikat egy duális képzésben adják át a diákoknak, akár úgy, hogy a munkavállalóikat továbbképzik, akár a szakképző intézmények segítségével. A felnőttek szakmai oktatásának, a felnőttképzésnek számos sajátossága van: eleve a képzésben résztvevőket egészen más motivációk hajtják, ráadásul eltérő az időbeosztásuk. Nemcsak a végzettségre kell építenünk, mert lehet, hogy a szakmában nincs végzettségük, de közben évek óta egy mesterember mellett dolgoztak, és számos olyan készségre szert tettek, amire a munkájukban szükségük lesz. Ezért a képességeiket is jól fel kell mérni. Sokan vannak, akiket rövid ciklusú képzésbe is be tudunk iskolázni, viszont a köztudatba mindez még nem épült be. Ebben is van még tennivalónk. Még mindig sokan hiszik azt, hogy a szakképzésben a szakma megszerzése felnőttként is feltétlenül három év tanulást jelent.

    karrierutak_5.JPG

    Gyakran elhangzik, hogy egyes szakmákban komoly a szakemberhiány. Bár villanyszerelőt talán valamivel könnyebb szerezni, mint pár éve, mit látnak önök: mennyire akarnak az emberek például építőipari szakemberek lenni?

    Azt látni, hogy a villanyszerelők a februári és a májusi vizsgákon is kimagaslóan sokan voltak. Jó páran a gimnázium után döntenek úgy, hogy szakmát tanulnak. A felnőttek között is sokan gondolják, hogy inkább a gyakorlatban a helyük, ezért sikeresen tudjuk őket megszólítani egy burkoló-, egy kőműves- vagy egy ácsképzéssel. Azt is látjuk, hogy többen az egyetem mellett is szívesen tanulnak meg egy szakmát. Egyáltalán nem ritka, hogy a villamosmérnökök a tanulmányaik mellett vagy akár azt követően elvégeznek egy villanyszerelői képzést is.

    Az elmúlt években egyre többen jelentkeznek technikumba mondjuk a gimnázium helyett. Ez minek köszönhető?

    Úgy tűnik, hogy el tudtuk érni a szülőket és a gyerekeket, és elhiszik nekünk, hogy ha a szakképzésbe jönnek, akkor jól választanak. Lépésről lépésre építjük le a negatív előítéleteket, és már kezd beépülni a köztudatba is, hogy a jó tanuló diákoknak is tudunk pluszt adni. Segít, hogy a jelentkezőknek valódi karrierutakat tudunk mutatni. A szülők úgy látják, hogyha a gyerekük hozzánk jelentkezik, akkor több lábon tud állni. Sokat jelent, hogy a nyílt napokon a technikumban tanulók is továbbviszik az intézmények jó hírét, és be tudják mutatni, hogy milyen szakmai munkára számíthatnak a jelentkezők.

    Eleve komoly közösségépítő ereje van a technikumoknak és a szakképző iskoláknak, többek között a képzés során alkalmazott csoportos munkaformák és projektmódszer használatának köszönhetően, amelyben muszáj elsajátítani azt is, miként lehet jól kommunikálni a többiekkel. Ez ma mindenki számára kiemelkedően fontos készség, amit itt elsajátíthatnak.

    Itthon miként tud naprakész maradni a szakképzés?

    Az Ágazati Készségtanácsok feladata a szakképzési szerkezet fejlesztésének figyelemmel kísérése, a változtatásokra ők tesznek javaslatokat. A módosítási igényekre több oldalról is jöhet kérés: van, hogy az oktatók, a szakértő kollégák jelzik, hogy a gyakorlati tapasztalataik alapján változásra lenne szükség, és persze a cégek is azonnal jelzik a módosítási igényeiket a készségtanácsokon keresztül. A változásra természetesen időről időre szükség van. Ez a szépsége és a nehézsége is a szakképzésnek: soha sem mondhatjuk, hogy nincs előttünk fejlődési út.

    Hol kell még mindenképpen fejlődni?

    Eleve egy folyamat első mérföldkövén vagyunk túl a technikusok vizsgájával, és most a tapasztalatokat feldolgozva kell tovább gondolkodnunk. Ami szerintem nagyon fontos, hogy még jobban tudatosítsuk az emberekben, hogy mit jelent az, hogy a szakképzés befogadó. Hogy azokat is várjuk és tudunk számukra alternatívát mutatni, akiknek kevésbé ment a tanulás mondjuk az általános iskolában. Jó példa erre a Dobbantó Program. De fontos, hogy a legjobbak is megtaláljanak bennünket, lássák a lehetőséget a szakképzésben, mert a legjobbaknak is tudunk alternatívát mutatni például az okleveles technikus képzéssel. 

    A széles spektrum a kollégák részéről nagy szakmai tudást követel meg. Mivel nemcsak a szakmák, hanem a képességek tekintetében is roppant nagy a diverzitás, fontos, hogy jó módszertani segédanyagok és kiváló digitális tananyagok készüljenek, amelyek segítik a kollégák munkáját. Például abban is, hogy a mesterséges intelligencia hol tud becsatlakozni a szakképzésbe.

    Amikor cégvezetőkkel beszélünk, gyakran elhangzik, hogy a szükséges szakmai tudást szerintük majd megtanulják a kezdő alkalmazottak náluk, viszont vannak olyan képességek, mint az együttműködési készség, amit szerintük korábban el kell sajátítania a jelentkezőknek. Ezt a kérdést hogy látja?

    Ezt az igényt remekül ki tudják szolgálni a duális képzések. Azok a tanulók, akik ebben részt vesznek, szinte észrevétlenül sajátítják el azokat a készségeket, képességeket, amelyek segítenek abban, hogy egy munkahelyen is megállják a helyüket. A duális képzésben nyilván nagy a felelősség a cégeken is. Nem mindegy, milyen példát mutatnak a diákoknak és milyen elvárásokat támasztanak a tanulókkal szemben. Szerencsés esetben a diák hamar rájön, hogy hol veheti elő a mobiltelefonját vagy hogy miként kell köszönnie egy munkakörnyezetben, így sajátítva el a szükséges soft skilleket. Ezen túl, az oktatókat segítve széles továbbképzési palettát állított össze az Innovatív Képzéstámogató Központ. Érthető, hogy az oktatóknak az is fontos, hogy jól tudjanak egyeztetni a duális partnerrel. A workshopokon azzal is megismerkedhetnek, hogy a mindennapi feladatokat és problémákat mások miként oldják meg, így a képzések abban is segítenek, hogy mások tapasztalataiból tanulhassunk. Ez megint egy olyan pont, ahol a partnercégek sokat tudnak segíteni, hisz az oktató a duális képzésben részt vevő vállalatokkal közvetlen kapcsolatban lehet.

    Az elmúlt öt év tapasztalatait hogyan foglalná össze?

    Szerintem a 2020-ban lefektetett stratégia azért is tudott működni, mert a kollégák is hittek benne. Pedig nem volt egyszerű a feladat, hisz épp az indulás után tört ki a Covid-járvány. Akkor aligha mert volna bárki is arra fogadni, hogy a pandémia nem töri ketté az ambiciózus elképzeléseket. De olyan hit és erő volt mögötte, és a résztvevők annyira bíztak benne, hogy a lefektetett stratégiát a pandémia sem tudta megállítani. Akármerre megyek az országban, a kollégáktól azt a visszajelzést kapom, hogy jó az irány. Ehhez az kellett, hogy egy komplex rendszert építsünk, amiben hiszem, hogy mindenki megtalálhatja a jövőjét.

    UNI_Innovacio_kiemelt_kep-UNI-DSZ-2.jpg

     

    Forrás: UNI in&out 2025 Innováció 

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Részt vettünk a szakértői konferencián

    Részt vettünk a szakértői konferencián

    A Kaposvári Szakképzési Centrum vezetése 2025. november 4–6. között részt vett a XXVII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián, amelyet a Suliszerviz Kft. szervezett Egerben.

    2025. nov. 10.
    KSZC
    Nulladik lépés a vállalkozói lét felé

    Nulladik lépés a vállalkozói lét felé

    Mintegy száztíz somogyi fiatal vett részt a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére indult vállalkozásismereti roadshow kaposvári állomásán.

    2025. nov. 9.
    Varga Katalin
    Szakmai látogatás Grúziában a Kaposvári Szakképzési Centrum vezetőinek részvételével

    Szakmai látogatás Grúziában a Kaposvári Szakképzési Centrum vezetőinek részvételével

    A Kaposvári Szakképzési Centrum vezetői október 15–20. között szakmai látogatáson vettek részt Grúziában az Erasmus+ program támogatásával. A program célja a nemzetközi együttműködések erősítése és a jó gyakorlatok megismerése volt a szakképzés területén.

    2025. nov. 9.
    KSZC


    KIMIKK
    Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Kaposvári Szakképzési Centrum

        7400 Kaposvár, Fő utca 65.

      • Telefon: +36 (70) 400 2554

        E-mail: info@kszc.hu

        OM azonosító: 203027

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001287/2015


      2025Kaposvári Szakképzési Centrum