Hírek
Varga Katalin
Nulladik lépés a vállalkozói lét felé
Mintegy száztíz somogyi fiatal vett részt a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére indult vállalkozásismereti roadshow kaposvári állomásán.

A „Nulladik lépés” nevet viselő programsorozat célja, hogy segítse a középiskolát végzett 17-25 év közötti fiatalokat saját vállalkozásuk elindításában – különös tekintettel azokra, akik munkáshitelt is igénybe vesznek ehhez. A képzés minden vármegyeszékhelyen egynapos szeminárium formájában valósul meg. A november 7-i rendezvényt a Kaposvári Szakképzési Centrum szervezte meg a Dorottya-házban.

-A szakképzés nem egy végállomás, hanem egy új kezdet, amely lehetőséget ad a szakmai fejlődésre és akár saját vállalkozás indítására is – fogalmazott köszöntőjében a KSZC kancellárja. Kiss Géza kiemelte a mikro- és kisvállalkozások fontosságát a magyar gazdaságban, hiszen ez a szektor adja a hazai GDP közel hatvan százalékát.

Pálmai Gergely szakképzésért felelős államtitkár köszöntőjében a magyar állam, a szakképzésben résztvevő fiatalok számára nyújtott támogatásairól beszélt, így az ösztöndíjról, a munkabér lehetőségéről és a pályakezdési juttatásról. Egyúttal rámutatott az idén elindított munkáshitel fontosságára, amely megteremtheti a kezdő lépésekhez szükséges anyagi alapot, így segíthet abban, hogy az ötletből valóság legyen.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere a Kaposvár Számít Rád ösztöndíjprogramra hívta fel a figyelmet, emellett arra bíztatta a jelenlévő fiatalokat, hogy valósítsák meg álmaikat.

Dr. Gulyás Árpád a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a vállalkozói lét kihívásaira hívta fel a jelenlévők figyelmét.

Ezt követték a szakmai előadások. Balla György, meghívott vállalkozó a balatonmáriafürdői Port Étterem&Panzió ügyvezetője azt mutatta be, hogyan ismerkedett meg a vendéglátással és a vállalkozói léttel, valamint hogy jutott el egy olyan étterem üzemeltetéséig, amelyet számos gasztronómiai díjjal elismertek. Ezt követően Somogyi Farkas Tamás, a Vállalkozásismereti Roadshow projektvezetője és Beck Zoltán, a böhönyei Nagypince Borhotel Wine & Spa tulajdonosa mutattak be a fiataloknak ötleteket, ismert vállalkozókat.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakmai látogatás Grúziában a Kaposvári Szakképzési Centrum vezetőinek részvételével
A Kaposvári Szakképzési Centrum vezetői október 15–20. között szakmai látogatáson vettek részt Grúziában az Erasmus+ program támogatásával. A program célja a nemzetközi együttműködések erősítése és a jó gyakorlatok megismerése volt a szakképzés területén.
KSZC

Ágazatválasztó – Turizmus–vendéglátás ágazat
Élményt adni, értéket teremteni és a világra nyitni: ezt kínálja a turizmus–vendéglátás
IKK

Művészeti neveléssel és társasjátékokkal fejlesztik a diákokat
Jó tanulmányi eredmények, aktív sportélet és színvonalas művészeti oktatás teszi vonzóvá a Szennai Fekete László Általános Iskolát a szülők és a gyerekek számára.
Varga Katalin


