Hírek
Varga Katalin
Fókuszban a szakképzés eredményei
Nemzetközi sikerek neves szakmai versenyeken, a térségi igényekhez igazodó, jól működő képzési modell, több mint 64 ezer tanuló, erősödő duális képzés – mindez jól mutatja az átalakult szakképzési rendszer eredményeit.
Mindezeket kiemelkedő tehetséggondozás és a korai iskolaelhagyással veszélyeztetettek számára rugalmas tanulási utak teszik teljessé. A szakképzés eredményeiről, tapasztalatokról és fejlődési irányokról esett szó azon a szakmai konferencián, amelyet február 4-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Pedagógus Kar közös szervezésében tartottak a Somogyi Vármegyeházán.
Az elmúlt öt év mérlege
A konferencián elsőként Óvári Márta, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője tekintette át az elmúlt öt év legfontosabb eredményeit. Elmondta: tavaly végeztek az első, ötéves képzésben részt vevő technikusok, idén pedig azok a diákok, akik a hatéves technikumi képzést választották. A végzősök túlnyomó többsége sikeresen teljesítette a vizsgákat.
A duális képzésben résztvevő tanulók száma folyamatosan emelkedik. A diákok itt, a mintegy 100 ezer forintos munkabér mellett valódi munkahelyi tapasztalatot szerezhetnek, ami jelentős előnyt jelent a későbbi elhelyezkedés során. Egyre népszerűbbek az egyetemi továbbtanulást megalapozó okleveles technikus képzések is, az egyetemekkel kialakított együttműködések pedig hatékonyan működnek.
A fejlesztések részeként felmenő rendszerben megkezdődött a digitális bizonyítványok bevezetése, miközben a tananyag folyamatosan igazodik a változó munkaerőpiaci igényekhez. Ennek része a mesterséges intelligencia tudatos és megfelelő használatának megjelenése az oktatásban. A hagyományos szakképesítések mellett megjelentek az úgynevezett mikrotanúsítványok is, amelyek rövid idő alatt nyújtanak egy-egy szakmához kapcsolódó speciális tudást.
Tehetséggondozás és egyéni utak
A tehetséggondozás fontosságáról Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója beszélt. Kiemelte: a tehetség sokféle lehet, kibontakozásához pedig elengedhetetlen a felismerés, az egyéni figyelem, a tudatos cselekvés és a felelősségvállalás. Előadásában bemutatta azokat az utakat, kihívásokat és válaszokat, amelyek segítik a diákok fejlődését, kibontakozását.
A főigazgató hangsúlyozta azt is, hogy a szakképzés számos lehetőséget kínál a fiatalok számára: irányt mutat a felsőoktatás felé, biztos belépést jelenthet a munkaerőpiacra, vagy akár a vállalkozóvá válás alapjait is megteremtheti.
A tehetségek felismerése
A tehetség nem csupán tanulmányi kiválóság lehet. Megnyilvánulhat a kreativitásban, a figyelemben, a mesterségbeli tudásban és az új megoldások keresésében is. Ráadásul a tehetségek felismerése nem könnyű, főként, ha hátrányos helyzetű vagy alacsony önbizalommal rendelkező fiatalokról van szó – erről Szaszák Csaba, a Nemzeti Pedagógus Kar Országos Elnökségének tagja beszélt előadásában.
A Nemzeti Tehetségprogramot, annak eredményeit Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke mutatta be.
A Mesterséges Intelligencia szerepe a szakképzésben
A Mesterséges Intelligencia szerepét a szakképzésben Horváth Péter, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója mutatta be. Elmondta, hogy 2025 őszén 60 szakképző intézményben indult el a pilot MI képzés, amelynek köszönhetően egyetlen félév alatt 1700 diák ismerkedett meg a MI használatának alapjaival. Kiemelte: a rendkívül változó eszköz megfelelő alkalmazásához elengedhetetlen a kritikai gondolkodás is.
Szakmai párbeszéd a jövőről
A konferencia pódiumbeszélgetéssel zárult, amelyen Szaszák Csaba, a különböző ágazatokat és képzőhelyeket képviselő duális partnerekkel folytatott szakmai eszmecserét.
Az előadások prezentációját ide kattintva tekintheti meg.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Teret a kézművességnek!
Iván Lászlóné Edit, a Kaposvári SZC Jálics Szakképző Iskola oktatója. 1987-ben végzett történelem-rajz szakon. Életét átszövi a vizualitás, a szép tárgyak szeretete. A képző-és iparművészet szinte minden ágát kipróbálta már.
KSZC

Fókuszban a szakképzés
Megjelent hírlevelünk különszáma, amelyet a pályaválasztás előtt állók, szüleik és tanáraik számára készítettünk.
Varga Katalin

Szívvel-lélekkel a szakmákért – jószolgálat a pályaorientáció szolgálatában
A Kaposvári Szakképzési Centrum intézményei is aktívan bekapcsolódtak a „Szakmák szívdobbanása – Önként a pálya felé” elnevezésű pályázati programsorozatba.
KSZC


