Hírek
KSZC
Élményekkel, játékokkal vittünk ismereteket Taszárra
Közel kétszáz diáknak tartott pályaorientációs programot október 18-án a Kaposvári Szakképzési Centrum és három intézménye, a Taszári Fésűs Éva Általános Iskolában.

-A diákok nagyon élvezték a programokat, amelyek minden esetben az adott korosztályhoz illőek, érthetőek és izgalmasok voltak. A KSZC munkatársai mellett az iskola tanárai is készültek pályaorientációs feladatokkal – mondta el Vető-Dávid Anett, pedagógus.
Az alsó tagozatosok nyelvi és logikai játékokon, rejtvényeken, kirakókon és szakma-activityn keresztül ismerkedtek a különböző hivatásokkal, miközben mesefilmekből és képes feladatokból tanulták meg felismerni a munka világának szabályait és veszélyeit.
A 3–4. évfolyam diákjai a KSZC SzakmaVár programjában vehettek részt, a szabadulószobában csapatosan kellett megoldaniuk a feladatokat. A gyerekek számára a 3D-nyomtatás és a robotegér-irányítás most is maradandó élmény volt.
Ezzel párhuzamosan szakma-activityben, áramkörös feladatokban és robotgolyó pályán is kipróbálhatták magukat a diákok, amelyeket szintén nagyon élveztek.
A harmadikosok a Lamping József Technikum és Szakképző Iskola oktatóinak segítségével festősablonokkal készítettek egyedi táblaképeket, a negyedikesek pedig beszélgettek arról, mik az erősségeik és milyen tevékenységekben érzik magukat igazán otthon.
Az 5–6. osztályosok megismerkedhettek az iskolatípusokkal, a választható szakmákkal és a továbbtanulási lehetőségekkel, míg a 7–8. osztályosok már konkrétan találkozhattak a térség szakképző intézményeivel. Bemutatkozott az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium, a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum, valamint a Lamping József Technikum és Szakképző Iskola is.
A diákok megtudhatták, hogy a középfokú tanulmányok során először ágazatot, majd szakmát választanak, így több információ birtokában könnyebb reális, jól átgondolt döntést hozni a jövőről.
Az iskola pályaorientációs felelőse kiemelte, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is nagyon jól sikerült a program, amely mindig tartogat újdonságokat a diákok számára. Jövőre találkozunk.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Nem csupán szakmát, hanem életformát választottak
Fogadalmat tettek a 9. évfolyamos rendészeti tanulók október 17-én, a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégiumban.
Varga Katalin

A magyaroknak fontos az élethosszig való tanulás
Elkészült az a nemzetközi szakképzési szakpolitikai elemzés, amely összefoglaló áttekintést ad a szakképzési politika 2020 és 2024 vége közötti fejlődéséről Magyarországon.
ikk.hu

Születésnapi Oktoberfest
Mézeskalács készítés, kolbásztöltés, sörcsapolás és kalapdobálás is része volt a Kaposvári Szakképzési Centrum jubileumi programsorozatának, amelynek ezúttal a kadarkúti Jálics Ernő Szakképző Iskola adott otthont.
Varga Katalin