Az Elite Challenge egy ötnapos, katonai jellegű kiképzőtábor kadétok számára. A Honvédelmi Sportszövetség programjában olyan környezetet teremtenek, ahol a fiatalok megtapasztalhatják, hogy a következetesség, az önfegyelem és a szabályok tisztelete közösséget és jellemet formál. Az idei Elite Challenge júniusban, a nyár első hőhulláma alatt zajlott. Ezen vett részt a legfiatalabb résztvevőként Kollár Gergő, a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium akkor még 9. évfolyamos kadétnövendéke. Gergő nem csupán teljesítette az öt napot, de ő lett a csapat lelke is.

Már kisgyermekként katonai pályára készültél?

Igen. Már óvodásként kijelentettem, hogy katona szeretnék lenni, nem igazán tudtam mást elképzelni magamnak., bár édesanyám ellenezte ezt. Hatodik osztályban már határozottan eldöntöttem, hogy katonai pályára szeretnék menni. Ebben a bátyám is példakép volt számomra. Ő eredetileg rendőrnek tanult, de végül a honvédségnél kötött ki, jelenleg Gidrán lövész. (A Gidrán 4×4 egy új generációs, MRAP/M-ATV kategóriájú katonai jármű.) Így volt előttem példa, és láttam, milyen célokat érdemes kitűzni magam elé.

Az, hogy Eötvös-kadét vagy segített az Elite Challenge-re való felkészülésben is?

Igen. A Honvédelmi Sportszövetség támogatja az iskolát, és ennek köszönhetően több lehetőségünk van a fizikai felkészülésre. Egyik kiváló oktatóm, Lukács Bence Miklós főhadnagy rendszeresen viszi a diákokat túrázni. A leghosszabb túrám eddig 38 kilométer volt. Ráadásul ezeket a túrákat általában formaruhában teljesítjük: rajtunk van a zubbony és a barett is, időjárástól függetlenül. Többek között ezek a túrák is hozzásegítettek a kitartásom és az állóképességem növeléséhez.

Korábban sportoltál?

Igen. Három évig kézilabdáztam, egy évig pedig fociztam. Nem mindig volt jó az állóképességem. Óvodásként, ha tíz métert futottam, már fulladtam az asztmától, de nem érdekelt. Futottam tovább, és egyszer csak eljutottam oda, hogy egy kilométert meg tudtam tenni megállás nélkül. Az asztmám azóta vagy teljesen elmúlt, vagy nagyon enyhe lett, mert alig érzem. Szerintem ebben az akaraterő is sokat számított. Nagyon akaratos vagyok: ha valamit elhatározok, akkor végigviszem.

Hogyan kerültél az Elite Challenge-re?

Egy volt osztálytársam mondta, hogy indulni szeretne az Elite Challenge kadétversenyén. Én akkor még nem is tudtam, mi ez. Viszont nagyon sportos vagyok, szeretek mozogni, kirándulni. A barátom azt mondta, hogy ez „az elitek elitje”, és mindenképpen végig akarja csinálni. Sajnos ő nem jutott el a végéig, de a segítségével és támogatásával én is elkezdtem érdeklődni a verseny iránt. Beszéltem a csoportvezetőmmel, és végül bekerültem. A felkészülést nagyrészt magamnak kellett megoldanom, de az iskola és a Honvédelmi Sportszövetség támogatása ebben is sokat jelentett.

Hányan indultatok, és hányan teljesítettétek a versenyt?

Huszonnégyen indultunk, és végül kilencen teljesítettük. Én 16 éves voltam, miközben a legtöbben 17–18, sőt néhányan 19 évesek voltak. A legtöbben az első két napban kongattak, tehát adták fel.

Milyen maga a verseny?

Ez egy ötnapos tábor, amely nagyon kemény fizikai és mentális kihívásokból áll. Csak kadétok indulhatnak rajta. Kívülről talán egyszerűnek tűnhet, de már az első este hajnali háromig dolgoztunk, miközben előtte egész nap talpon voltunk. Ülni sem nagyon lehetett. A feladatok elmulasztásáért vagy a hibákért büntetőpontokat kaptunk, amelyeket különböző fizikai feladatokkal kellett ledolgozni: fekvőtámasz, guggolás, jumping jack, a fegyver kitartása és hasonlók.

Ráadásul a verseny idején körülbelül 40 fok volt. Végig velünk volt egy gumigépkarabély, és a hátunkon is vittünk egy körülbelül öt kilogrammos, vízzel teli zsákot. A fegyverre különösen vigyázni kellett, mert ha elvesztettük, komoly büntetés járt érte. Volt egy testvérpár, akiknek három összekötözött gumikarabélyt kellett cipelnie, mert nem hozták el az összes előírt felszerelést.

Mennyire számított a mentális felkészültség?

Nagyon sokat. Szerintem ez az egyik legfontosabb dolog. Én egyszerűen elhatároztam, hogy végig fogom csinálni. Ha valaki úgy indul el egy ilyen erőpróbán, hogy „megpróbálom”, az nem fogja. Úgy kell odaállni, hogy igenis megcsinálom, bizonyítani akarok magamnak, és akár azoknak is, akik körülöttem vannak. Én már hónapokkal a verseny előtt erre készültem fejben. Amikor megtudtam, hogy bekerültem, nagyon boldog voltam, és onnantól még inkább az volt bennem, hogy ezt teljesíteni fogom. Így én lettem az első kadét az iskolában, aki első próbálkozásra, kilencedikesként, 16 évesen végigcsinálta az Elite Challenge kadétversenyét.

Mi volt a legnehezebb abban az öt napban?

Az alvásmegvonás. Az első éjszaka körülbelül két órát aludtunk, a következő napokban pedig nagyjából három órát. Inkább nem fürödtünk, hogy kicsit többet pihenhessünk. Amikor már nagyon fáradt vagy, akkor is meg kell csinálnod a feladatokat. Például 110–120 kilogrammos rönkökkel kellett dolgoznunk. Fel kellett emelni, vinni és akadályokon átjuttatni őket. Harmincszor megcsinálni egy ilyen feladatot három óra alvás után borzalmasan megterhelő.

A csapatmunka mennyire volt fontos a feladatok teljesítésében?

A végére nagyon összekovácsolódtunk. Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy ebben a pár napban egy család lettünk. Lehet, hogy nem tudtuk pontosan egymás nevét, de olyan erős kötődés alakult ki közöttünk, amit máshol még nem tapasztaltam. Egymásra voltunk utalva, mindenki segített mindenkinek. Ha valaki fizikailag vagy mentálisan elfáradt, a többiek próbálták továbbsegíteni.

Volt olyan csapattársam, akinek a keze nagyon csúnyán felhólyagosodott és vérzett. Szigszalaggal volt bekötve, mégis folytatta a feladatokat és végigcsinálta a versenyt. Amikor valamire már nem volt képes, én mentem helyette.

Melyik volt a legnehezebb nap?

A vizes. Az eredeti elképzelés szerint egy tóban gyakoroltunk volna, de az a szárazság miatt visszahúzódott, rendkívül mocsaras lett, és tele volt haltetemekkel. Így úgy végeztük a gyakorlatokat, hogy közben vízzel locsoltak bennünket.

Teljesítettünk egy 18 kilométeres túrát, az utolsó kilométert futva, úgy, hogy a menetfelszerelés mellett egy társunkat vittük hordágyon. Gyakorlatoztunk Tommal is, egy körülbelül 110 kilogrammos, négy méter hosszú rönkkel. Máskor ugyanezt a rönköt úgy kellett végigvinni az akadálypályán, hogy egy, a mellkasunkig érő akadályon kellett átjutni vele. Úgy haladtunk előre, mint egy hernyó. Ugyanezt a rönköt egy szűk csövön is át kellett vinni úgy, hogy ne érjen hozzá a falához. Ennél a feladatnál a rönk a mellkasomon volt, úgy kúsztam végig, majd másztam ki a cső másik végén, és segítettem ki a következő társamat.

De az elméleti részek is nagyon nehezek voltak, mert rendkívül fáradtak voltunk. Az utolsó nap már alig aludtunk, ekkor már annyira fáradt voltam, hogy a csalánon fekve elaludtam egy kis időre.

A negyedik nap volt a legjobb, amikor megtanították, hogyan másznak le a kommandósok magasabb épületekről, hogyan kell egy ablakon átugrani. Ez már szinte pihenésnek tűnt a többi feladathoz képest.

A verseny közben vezető szerepben is kipróbáltátok magatokat.

Igen. A csapatvezetőket, tehát az adminokat általában négy-öt óránként váltották, mert mentálisan annyira kimerítő volt a feladat. Én viszont két napig folyamatosan vezető maradtam. Az instruktorok úgy látták, hogy jól végeztem a munkámat, és a csapattársaim sem akartak leváltani. A végén azt mondták, hogy én voltam a csapat lelke.

Egyértelmű, hogy a katonai pályán képzeled el a jövődet. Van már konkrét elképzelésed?

Igen, a különleges erőkhöz szeretnék kerülni, és ejtőernyős szeretnék lenni. Ha az ejtőernyőzés nem jön össze, van egy B tervem is: a búvárkodás.

Ugrottál már ejtőernyővel?

Még nem, de idén szeretném kipróbálni. Egy kicsit tériszonyos vagyok, de próbálom leküzdeni az ilyen félelmeimet is. Szerintem az Elite Challenge-t is azért tudtam végigcsinálni, mert nem hagytam, hogy a félelmeim megállítsanak.

A siker után hogyan fogadtak az osztálytársaid?

Az első nap csak egy-két osztálytársam gratulált, de a legtöbben nem igazán tudták, mit teljesítettem. Amikor órán beszélgettünk erről, már láttam rajtuk az elismerést, és ez jól esett.

Újra elindulnál az Elite Challenge-en?

A rendes, felnőtt Elite Challenge-et is szeretném kipróbálni. Azt mondják, az kétszer olyan megterhelő, mint a kadétverseny, és az alvásmegvonás is komolyabb. De engem ez nem tántorít el. Ha egyszer elhatározom, hogy megcsinálom, akkor véghezviszem.