Hírek
KSZC
„A mondat nem ér véget…”
Országos negyedik helyezést ért el a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium csapata a Krasznahorkai László Kárpát-medencei Irodalmi Versenyen.

A 2025-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László egykori alma matere, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium a Szegedi Tudományegyetemmel és a Gyulai Tankerületi Központtal együttműködésben hirdette meg az országos tanulmányi és tehetséggondozó versenyt. A megmérettetés középpontjában az irodalom értelmezése, az elmélyült olvasás és az alkotó befogadás állt.
A verseny két fordulóból állt. Az első fordulóban a résztvevőknek online tesztet kellett kitölteniük. A 2025/2026-os tanév kijelölt művei a Kerettanterv alapján Dante, Isteni színjáték – Pokol című műve, Berzsenyi Dániel versei, valamint Stendhal Vörös és fekete című regénye voltak.

A 22 induló csapat közül hat jutott be a döntőbe, köztük a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium 11.H osztályos tanulói: Bárácz Tekla, Gelicz Gerda és Kaposi Jázmin.
A május 20-án megrendezett gyulai döntő két részből állt. Az előzetes feladat során a diákoknak videós könyvajánlót kellett készíteniük Krasznahorkai László Sátántangó című regényéhez, majd egy ötperces prezentáció keretében bemutatták a zsűrinek a videó elkészítésének munkafolyamatát.

A Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium csapata végül országos negyedik helyezést ért el a rangos versenyen.
Felkészítő pedagógus: Hornyák Katalin.
Gratulálunk az elért eredményhez!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakmák szívdobbanása - szakképzés és társadalmi felelősségvállalás
A szakképzés és a társadalmi felelősségvállalás kéz a kézben jár. Erre épült a Szakmák szívdobbanása – Önként a pálya felé pályázati program is, amelyhez a Kaposvári Szakképzési Centrum munkatársai egy aloldalt készítettek.

Több mint LEGO – öt napnyi felfedezés és közös élmény
A Kaposvári Szakképzési Centrum és a Digitális Közösségi Alkotóműhely ötnapos, térítésmentes LEGO táborának a Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola adott otthont.
Baráti Anikó
„Benned is égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban”
Beszélgetés az elektronikáról, az oktatásról és a pályára találásról Mike Gáborral, a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium igazgatóhelyettesével, akinek nemrég jelent meg tankönyve „Számítógépes áramköri szimuláció” címmel.
Varga Katalin


