Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Hírek


2025. dec. 3.
Katalin Varga

    Számolnak a jövővel

    Somogy vármegye minden részéről neveztek csapatok a Kaposvári Szakképzési Centrum által meghirdetett, „Számolj a jövővel!” matematika csapatversenyre.

    Számolnak a jövővel

    A megmérettetésre 4 fős, 7-8. osztályos diákok nevezhettek. Az első alkalommal meghirdetett versenyen közel száz diák vett részt.

    A novemberi online forduló után, a jelenléti döntőre december 3-án került sor a MATE Kaposvári Campusán, amelyen a legjobb tíz csapat vehetett részt.

    Számoljajövővel_10.JPG

    Azok, akik idáig eljutottak, máris szép eredményt értek el, amihez gratulálok – fogalmazott köszöntőjében Weimann Gáborné, a KSZC főigazgatója. A MATE részéről Vörös Péter campus főigazgató köszöntötte a diákokat, Kaposvár városát pedig Kárpáti Tímea alpolgármester képviselte.

    Számoljajövővel_1.JPG

    A diákoknak minden állomáson tíz percük volt egy-egy ágazathoz kapcsolódó feladatsor megoldására, az állomásokat pedig a KSZC egy-egy duális partnere „fogadta örökbe”.  Az a csapat, amely a legjobban teljesítette az adott feladatot, különdíjat vehetett át.

    Számoljajövővel_3.JPG

    A feladatokat Weimann Rihárd, a Digitális Közösségi Alkotóműhely műhelymestere állította össze. A zsűri elnöke Mike Gábor, a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium igazgatóhelyettese volt.

    A verseny közben Baráti Anikó, a KSZC pályaorientációs referense a diákok soft-skilljeit figyelte. Ez alapján megállapította, hogy a csapatok tagjai zömében odafigyeltek egymásra, segítették egymást és megfelelően kommunikáltak. A hatékonyság növelésében azonban még van hova fejlődniük. A látottak alapján a Törökverők csapata mutatta a legpozitívabb attitűdöket.

    A kétórás verseny után összesítették az eredményeket, és a következő sorrend született meg:

    Számoljajövővel_27.JPG

    1. helyezett: Balatonendréd 8 (Szabó Alexa, Bánhidi Adél, Suhai Kornél, Gál Ákos, felkészítő tanár: Málikné Posch Zsuzsa)
    2. helyezett: Balatonendréd 7 (Karé Emma, Vámosi Emília, Králik Balázs, Kocsis Dorka, felkészítő tanár: Málikné Posch Zsuzsa)
    3. helyezett: Törökverők (Kapona Zolta, Vörös Milán, Holló Hédi, Németh Hanna, felkészítő tanár: Miovecz János és Lengyel Zita)

    A csapatok és felkészítő tanáraik a Kaposvári Szakképzési Centrum értékes ajándékcsomagjait vehették át.

    Számoljajövővel_13.JPG

    Különdíjak:

    • Gépészet ágazat - Videoton Elektro-Plast Kft. felajánlása: Balatonendréd 8
    • Elektronika-elektrotechnika ágazat - Kaposvári Villamossági Gyár Kft. felajánlása: Balatonendréd 7
    • Speciális gép- és járműgyártás ágazat - Kaposvári Közlekedési Központ Zrt. felajánlása: Namégmitnem
    • Informatika és távközlés ágazat  – Pecognox és Kft. Bázis Informatika Kft. felajánlása: Tutelek
    • Mezőgazdaság és erdészet ágazat – Sefag Zrt. felajánlása: Törökverők
    • Turizmus-vendéglátás ágazat - Trattoria la Prima felajánlása: Narancslevek
    • Gazdálkodás és menedzsment ágazat – OTP Bank Nyrt. felajánlása: Ebihalak
    • Kereskedelem és Logisztika ágazat – Interspar felajánlása: Matekosok
    • Rendészet és közszolgálat ágazat - Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság felajánlása: Príma Prímek
    • Építőipar ágazat - Record Kft. és Korong Kft. felajánlása: Vagány7

    Számoljajövővel_24.JPG

    Minden döntős diák és tanár hazavihette a KSZC és a MATE ajándékcsomagjait.

     Minden partnerünknek köszönjük szépen a támogatást!

    A diákok láthatóan élvezték a versenyt, a két óra alatt sem lankadt a figyelmük. Többen már most jelezték, hogy jövőre is szívesen jönnének. 

    Rajtunk nem múlik!

    További képekért kattintson ide!

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Erősödik a gyakorlati képzés: stratégiai partnerség a Kaposi Mór Oktató Kórházzal

    Erősödik a gyakorlati képzés: stratégiai partnerség a Kaposi Mór Oktató Kórházzal

    Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház és a Kaposvári Szakképzési Centrum.

    2025. dec. 2.
    Varga Katalin
    Logisztika testközelből – gyakorlati tudást ad a Globe Transport Cargo Kft.

    Logisztika testközelből – gyakorlati tudást ad a Globe Transport Cargo Kft.

    A logisztika világa elsőre bonyolultnak tűnhet, de a kaposvári Globe Transport Cargo Kft.-nél a diákok testközelből ismerhetik meg, hogyan működik a szállítmányozás a mindennapokban.

    2025. dec. 1.
    Varga Katalin
    Szalagot tűztek az Adyban

    Szalagot tűztek az Adyban

    Mintegy kilencven végzős diákra tűzték fel a szalagot a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium ünnepségén, november 28-án. Az ünnepeltek között vannak technikumi tanulók és hat osztályos gimnáziumi növendékek is.

    2025. nov. 30.
    KSZC


    KIMIKK
    Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Kaposvári Szakképzési Centrum

        7400 Kaposvár, Fő utca 65.

      • Telefon: +36 (70) 400 2554

        E-mail: info@kszc.hu

        OM azonosító: 203027

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001287/2015


      2025Kaposvári Szakképzési Centrum