Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Hírek


2024. jún. 19.
KSZC

    Rangos elismerést kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum nyugalmazott kancellárja

    A váci Piarista Kilátó Központban rendezték meg a Szakképzésért Apáczai Csere János Díj átadóját, mely a szakképzésért és a diákokért évtizedeken át keményen dolgozó oktatók munkáját hivatott elismerni és jutalmazni. A díjat idén tízen érdemelték ki, közt

    Rangos elismerést kapott a Kaposvári Szakképzési Centrum nyugalmazott kancellárja

    „Egyszerre őriz évszázados értékeket és kutatja az innovációkat” – Zsódi Viktor, a piaristák tartományfőnöke jellemezte nyitóbeszédében az eseménynek otthont adó Piarista Kiállító Központot. Elmondta, hogy az Apáczai Díjjal azokat a szakembereket ünneplik, akik több évtizedes munkával tudást, hivatást és szakmát adtak a rájuk bízott fiataloknak, kiemelve, hogy ha egy ember hisz a rábízottakban, és átadja neki az értékeket, akkor nagy dolgok történhetnek.

    Magyar Zita, az Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke kiemelte, hogy a most díjazott szakemberek mind példamutató munkát végeztek a szakképzés és a felnőttképzés terén. Hangsúlyozta, hogy az eredményeik kiemelkedő, országos szintű eredmények, valamint, hogy a jelen lévő oktatók közül nem egy a hátrányos helyzetű gyerekek támogatásért vagy a szakképzés megújításáért tett kiemelkedő erőfeszítéseket. „A mi szakmánkban az eredmények nem jönnek olyan gyorsan”, mondta, „az oktatók sokszor nem is látják a gyakran évtizedes munkájuk eredményét, csak remélni tudják, hogy a megszerzett tudást és érzelmi intelligenciát volt diákjaik jóra fordítják.” Elmondta, hogy mi sem jellemzi jobban a díjazottak munkájának eredményeit, mint a magyar szakképzési modell sikeressége.

    „Mindaz, amivel Önök a munkájukban elégedettek, a diákokból fakad, és kérem, fogadják ezt a díjat úgy, hogy ez a diákok elismerését is mutatja” – fogalmazott.

    „Az Önök elkötelezettsége és elhivatottsága az, amely előreviszi a szakképzést”, mondta beszédében Hankó Balázs leendő kulturális és innovációs miniszter, majd hozzátette, a díjak azért fejeznek ki köszönetet, amiért előreviszik a magyar fiatalok és a magyar nemzet ügyét. Hankó Balázs kiemelte annak a fontosságát, hogy megbecsüljék, elismerjék a tanárokat, hiszen ez viszi előre a szakképzés ügyét. A szakképzésről ezen felül elmondta, hogy versenyképessé tesz minket, őrzi az identitásunkat, ápolja és továbbadja az értékeinket, valamint közösséget épít.

    A beszédek után következett a díjak átadása, melyeket Magyar Zita és Hankó Balázs nyújtottak át a díjazottaknak.

    Szakképzésért Apáczai Csere János Díjban részesült:

    Bereczkiné Palócz Gyöngyi, a Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola oktatója.

    Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum nyugalmazott kancellárja.

    Franczia László, a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum igazgatója.

    Kovács Zsuzsanna, a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgatója.

    Kriston-Pócsik Józsefné, a Heves Vármegyei SZC Jósef Attila Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatója.

    Palánczné Németh Zsuzsanna, a BKSZC Újbudai Szakiskola és Szakképző Iskola nyugdíjas gyógypedagógusa, speciális pedagógia szakos tanára, szakképzési szakértője, mentora és igazgatója.

    Siposné Majtényi Andrea, a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oktatója.

    Szarka Anna, a Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium oktatója.

    Varga József, a Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola szakmai igazgatóhelyettese és

    Zsigó Zsolt, a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium oktatója.

     

    Gratulálunk a díjazottaknak!

    Forrás: Szakmaverzum.hu

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Kalandos fesztiválon ismerkedtek a szakmákkal a diákok

    Kalandos fesztiválon ismerkedtek a szakmákkal a diákok

    Huszonöt képzőhely és egyéb kiállító, tíz iskola és két egyetem várta a KarrierKalandra kilátogató általános iskolásokat a kaposvári Városligetben június 17-én.

    2025. jún. 18.
    Varga Katalin
    A jövőben felértékelődnek az erdők őrei

    A jövőben felértékelődnek az erdők őrei

    A klímaváltozással felértékelődik az erdőgazdaság, a természetvédelem szerepe. Az erdésztechnikusok, a „tő melletti” emberek nélkülözhetetlenek az erdők nevelésében, azok egészségének megőrzésében – véli Galamb Gábor, a Kaszó Zrt. vezérigazgatója.

    2025. jún. 13.
    Varga Katalin
    A legjobb diákokat és oktatókat díjazták

    A legjobb diákokat és oktatókat díjazták

    Idén is átadták az „Év tanára” és „Év diákja” díjakat a Kaposvári Szakképzési Centrum azon diákjainak és felkészítő oktatóinak, akik az országos versenyeken kimagasló eredményeket értek el.

    2025. jún. 10.
    Varga Katalin


    KIMIKK
    Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Kaposvári Szakképzési Centrum

        7400 Kaposvár, Fő utca 65.

      • Telefon: +36 (70) 400 2554

        E-mail: info@kszc.hu

        OM azonosító: 203027

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001287/2015


      2025Kaposvári Szakképzési Centrum