Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Hírek


2025. márc. 17.
Varga Katalin

    Jelentős ösztönzővel motiválja tanulóit a KVV Zrt.

    A hegesztő a „vasas” szakmák között a csúcs, többek között a fizetésekben is – véli Hájos György, a KVV Tartály és Csővezeték Építő Zrt. előgyártás és gyártási osztályvezetője.

    Jelentős ösztönzővel motiválja tanulóit a KVV Zrt.

    A siófoki vállalatnál a hegesztők speciális képesítésekkel is rendelkeznek, hiszen napi munkájuk ezt megköveteli.

    A MOL csoporthoz tartozó siófoki cég a gáz és olajipar területén épít tartályokat és vezetékeket, emellett többek között tárolótartályok , nyomástartó edények és acélszerkezetek  gyártásával és karbantartásával foglalkozik. Számos nemzetközi projektet bonyolítottak le, Kuvaittól Lengyelországig.

    KVV_9.JPG

    A vállalat jelentős szerepet vállal a szakképzésben, mint duális partner. Céljuk az utánpótlás kinevelésén túl a példamutatás. – Ha azt szeretnénk, hogy a fiatalok nagyobb arányban válasszák a gépészet területét, ezt vonzóvá kell tennünk számukra. Ebben igyekszünk példát mutatni a szakmának – hangoztatta az előgyártás vezetője.

    A KVV Zrt.-nél jelenleg 26 hegesztő tanuló tölti gyakorlatát, négy környékbeli szakképző iskolából, közülük 18-an a Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakképző Iskola és Kollégium, egy pedig a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium növendékei. 

    KVV_7.JPG

    A cégnél évtizedek óta korszerű tanműhelyben sajátíthatják el a hegesztés alapjait a tanulók. Ettől a tanévtől egyedi ösztöndíjrendszert vezetett be a vállalat. A szakképzésben szokásos havi 100 ezer forint mellett, tanulmányi átlaguk függvényében akár havi 40 ezer forint ösztönzőt is kaphatnak a tanulók. Emellett az ügyes és motivált fiatalokkal előszerződést kötnek, akik a szakmai vizsgáig havonta további 60 ezer forint pluszt kapnak, így a legügyesebbek akár 200 ezer forintot is hazavihetnek. A féléves tanulmányi átlagok alapján látható, hogy tanulóink felének sikerült a tanulmányi átlagát javítani.

    KVV_5.JPG

    Minden évfolyamban vannak olyan fiatalok, akiket a sikeres szakmai vizsga után foglalkoztat a cég. Jelenleg négy végzős diákkal kötöttek tanulmányi szerződést.  A munkavállalók a későbbiekben is lehetőséget kapnak arra, hogy előre lépjenek. Van olyan előkészítő, aki hegesztőként kezdte, és most a negyedik félévet kezdi meg a Dunaújvárosi Egyetemen, ahogy olyan, néhány éve végzett diák is, aki már elkezdte a felkészülést az érettségi vizsgára, mert szakoktató szeretne lenni.

    KVV_2.JPG

    „Igyekszünk karrierutat kínálni tanulóinknak. A fentiek mellett vannak olyanok is, akik a hegesztő szakma helyett egyéb szakirányban gyorsabb fejlődésre képesek, és megértik, hogy a befektetett energiájukat más területen jobban hasznosíthatják.  Őket jellemzően más gépészeti szakma felé tereljük, többek között remek gépkezelő válhat belőlük. A fiatalok sokkal könnyebben elsajátítják a modern berendezések kezelését, mint az ötvenes éveikben járó, tapasztalt szakemberek – mondta Hájos György. 

    Ebben a szakmában jellemző, hogy a fiatalok először itthon, majd külföldön vállalnak munkát, hiszen rendkívül keresett, jól fizetett szakmáról beszélünk, akár havi több ezer eurót is megkeresnek. Hájos György szerint gyakori, hogy miután a volt diákok összegyűjtötték egy lakás árát, ismét kopogtatnak a KVV-nél. A tartályok gyártása, karbantartása során rendszeresen vannak olyan feladatok, amelyeket speciális feltételek mellett, elsőre hibátlanul kell elvégezni. Ezért az itt dolgozó hegesztőknek a szakmai bizonyítvány mellett további képesítéseket, minősítéseket kell szerezniük. A biztonsági előírások betartása ezen a területen különösen fontos.

    KVV.JPG

    A cég tavaly volt 70 éves, komoly nemzetközi referenciát tudhat magáénak a csővezeték építés területén de az elmúlt évtizedekben a tartály építés és a karbantartás területén is nagy gyakorlatra és tapasztalatra tettek szert a KVV Zrt. munkavállalói. Egy ilyen nagy múltú és tapasztalattal rendelkező csapatba várják a jövő reménységeit, hogy a cég hírnevét az utókor számára is meg tudjuk őrizni.

     

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Ötödik helyen végzett a barcsi diák az országos versenyen

    Ötödik helyen végzett a barcsi diák az országos versenyen

    Remek teljesítményt nyújtottak a Kaposvári SZC Barcsi Szakképző Iskola diákjai az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Versenyen. Pittner Richárd kicsivel lemaradva a dobogóról az ötödik helyet szerezte meg a szegedi döntőben.

    2025. máj. 7.
    KSZC
    Megkezdődtek az érettségi vizsgák

    Megkezdődtek az érettségi vizsgák

    Május 5-én a Kaposvári Szakképzési Centrum intézményeiben is megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák.

    2025. máj. 4.
    KSZC
    Megújult arculattal, változatlan elköteleződéssel

    Megújult arculattal, változatlan elköteleződéssel

    A Kaposvári Szakképzési Centrum fennállásának 10. évfordulójához érkezve izgalmas mérföldkőhöz jutottunk: 2025 májusától megújult arculattal folytatjuk munkánkat.

    2025. máj. 4.
    KSZC


    KIMIKK
    Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Kaposvári Szakképzési Centrum

        7400 Kaposvár, Fő utca 65.

      • Telefon: +36 (70) 400 2554

        E-mail: info@kszc.hu

        OM azonosító: 203027

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001287/2015


      2025Kaposvári Szakképzési Centrum