Hírek
Varga Katalin
A KIÁKK-ban toboroz informatikusokat a Kometa
A Kometa 99 Zrt-nél található álláslehetőségeket ismertették a cég szakemberei a Kaposvári Informatika Ágazati Képzőközpont végzős informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető tanulóinak.
Molnár Anna, a Kometa senior HR munkatársa röviden bemutatta a tanulóknak a céget, a juttatásokat és a munkakörülményeket.
Horváth Barnabás tavaly végzett az Eötvösben, gyakorlatát ő is a KIÁKK-ban töltötte. A szakmai vizsgára már annak tudatában mehetett el, hogy biztos helye volt a cégnél. Felettesei elégedettek a munkájával, ezért tanulmányi szerződés keretében, rövidesen felsőfokú végzettséget is szerezhet. A toborzásra ő is eljött, hogy válaszoljon korábbi diáktársai kérdéseire.
A Kometa a KIÁKK Kft. egyik alapítója, nem véletlen hogy a legjobb tanulókra számítanak a sikeres vizsga után. A tavaly végzettek közül jelenleg hármat alkalmaznak, de további három főt tudnának foglalkoztatni, mint üzemi informatikus és gépmester. Ezen kívül a fejlesztéseknek köszönhetően, a közeljövőben további tíz, középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező informatikust tudnak majd alkalmazni.
A toborzást követően, a képzőközpont tanulói közül hárman március elején voltak üzemlátogatáson. Április végéig részt vesznek majd két-három próbanapon, és a szakmai vizsga után akár már munkába is állhatnak.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Ünnep és búcsú: ballagások a Kaposvári Szakképzési Centrumban
A Kaposvári Szakképzési Centrum közel nyolcszáz diákja ballag el ezekben a napokban.
Varga Katalin

Eötvös-sikerek a ZIEHL-ABEGG ágazati versenyen
Kiváló eredményeket értek el a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium diákjai a II. ZIEHL-ABEGG ágazati versenyen.

Megújult a Dráva-part emlékpadja
A fenntarthatósági témahét keretében különleges értékmentő projektet valósított meg a Kaposvári SZC Barcsi Szakképző Iskola.
Varga Katalin


