Hírek
KSZC
Az Ady két tanára is megkapta a Köbüki ösztöndíjat
A Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium oktatói közül ketten: Hornyák Katalin és Dergez-Mohari Katalin részesülnek az idei tanévben Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjban.
A 2023-ban útjára indított „Köbüki” tehetséggondozó tanári ösztöndíjra azok a pedagógusok és szakemberek pályázhatnak, akik kiemelkedő tehetséggondozó tevékenységet végeznek. Az Ösztöndíj célja a tehetséggondozásnak kiemelt figyelmet szentelő pedagógusok és oktatók szakmai elismerése ösztöndíj-támogatás formájában.
Hornyák Katalin magyar nyelv és irodalom szakos oktató már másodszor nyerte el ezt a támogatást. Katalin a humán munkaközösség vezetője, Minősített Tehetséggondozó Műhely programfelelőse és mentora, aki évek óta végez versenyfelkészítést, felkarolva a humán beállítottságú tehetséges tanulókat. Évek óta szervezi és bonyolítja le az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny iskolai fordulóját, ahova minden éven készít fel diákokat. Emellett az Implom József Középiskolai Helyesírási versenyen is indít tanulókat, szép sikereket elérve. Szavalóversenyeken is rendre szép eredményeket érnek el tanítványai. Kata az Ady Tehetséggála egyik szervezője is, amelyet idén tizedik alkalommal, január 23-án rendeztek meg.
Dergez-Mohari Katalin évek óta végez áldozatos felkészítő munkát természettudományos tantárgyakból, biológiából és kémiából. Évek óta készít fel tanulókat emelt szintű érettségire, biológiából vizsgáztat is. Közel tíz éve a Nemzeti Tudós Akadémia tehetséggondozója. Idei tanévtől mentori feladatokat is ellát a Minősített Tehetséggondozó Műhely feladatai között. A Szent-Györgyi Albert Tanulmányi versenyre (Szegedi Tudományegyetem), Fodor József Biológiaversenyre, a Marie Curie Emlékversenyre és a Fekete István Tanulmányi Versenyre rendszeresen készíti fel a természettudományos tárgyak iránt fogékony tanulókat.. A testnevelés-és természettudomány munkaközösség aktív tagjaként a Fenntarthatósági Témahét programjainak szervezésében és lebonyolításában segít. Elhivatott a tanulók természettudományos szemléletének fejlesztésében, szívesen és gyakran járja a természetet, és ennek szeretetére igyekszik nevelni tanítványait is. Ezt a célt szolgálják a vándortáborok, illetve az évente a Zselicben megtartott éjszakai túrák is. Kata eltökélt a természettudományos tehetségek felismerésében és gondozásában. Törekszik a motivált tanulókat ebbe az irányba terelgetni, és útjukon folyamatosan segíteni.
Mindkét oktatónknak szívből gratulálunk!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Kitüntetést vehetett át Csiba Ágota
Pro Urbe Kaposvár kitüntetésben részesült a Kaposvári Szakképzési Centrum nyugalmazott kancellárja, amelyet január 23-án, Kaposvár Város Napján megrendezett ünnepi közgyűlésen adott át Szita Károly polgármester.
Varga Kata
Iskoláink is megemlékeztek a magyar kultúra napjáról
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
KSZC
Rangos történelemtanári különdíjat kapott a NASZI oktatója
Vas Rozália, a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola oktatója január 17-én rangos szakmai elismerésben részesült.
KSZC