Ugrás a fő tartalomra

7400 Kaposvár, Fő utca 65.


+36 (70) 400 2554

Széchenyi 2020

Hírek


2024. júl. 15.
Varga Katalin

    Mini pénzügyminiszterek vetélkedtek

    Rendre kiváló eredményt érnek el a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum diákjai a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjében. Idén a „Bikák” nevet viselő közgazos csapat az előkelő ötödik helyet szerezte meg az országos döntőben, tav

    Mini pénzügyminiszterek vetélkedtek

    A pénzintézet a társadalmi felelősségvállalást szem előtt tartva, 14 éve rendezte meg először a versenyt, ahol a diákok négy különböző korosztályban mérhetik össze pénzügyi tudásukat. A szervezőknek idén 12 300 gyereket sikerült bevonni a vetélkedésbe, a középiskolások közül nyolc csapat jutott be a budapesti döntőbe.

    A fiataloknak a végső megmérettetésen többek között családi költségvetést kellett készíteniük, bankszámlanyitással és hiteligényléssel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk, sőt tudniuk kellett azt is, hogyan védjék meg pénzüket a digitális világban.

    - A mi célunk az, hogy minden háztartásnak legyen egy saját, mini pénzügyminisztere, aki ismeri a pénzügyeket, tudja, hogy a család költségvetésében hogyan lehet egyensúlyban tartani a bevételeket és kiadásokat úgy, hogy az igények és álmok is megvalósuljanak – fogalmazott Horváthné Magyary Voljc Dóra a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

    Barabás Évi, az RTL műsorvezetője elsősorban azt figyelte, hogy a diákok mennyire kreatívak a feladatok megoldásakor. - Azt láttam, hogy talán a felnőtteknél is ötletesebben és okosabban bánnak a pénzel. Attól pedig el voltam bűvölve, amikor a családi költségvetést állították össze – fogalmazott a zsűritag.

    Szakmai oldalról a feladatokat többek között a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke bírálta el. Bod Péter Ákos szerint rendkívül fontos, hogy gyermekkorunkban milyen viszonyt alakítunk ki a pénzzel. - Nagyon szegény családba születtem, és azt láttam, hogy édesanyám minden bevételt és kiadást egy kockás papíron vezetett. Ezzel szemben ma sajnos azt tapasztalom, hogy sok jó módú családnak, egyszerűen kifolyik a pénz a keze közül. Ebben a tekintetben Nyugat-Európa jócskán előttünk jár.

    A döntőbe jutott csapatok egyrészt értékes ajándékokkal térhettek haza, másrészt azzal a tudattal, hogy pénzügyi ismereteik megfelelnek a modern kor kihívásainak.

    A Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum Bikák csapatának tagjai: Hajik Bálint, Máté Nikolasz Manó, Orsós Zsolt, Pete Kristóf Tamás. Felkészítő tanáruk: Pintér Zoltán.

    Gratulálunk minden részt vevő diáknak és felkészítő tanárnak!

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Régi és új igazgatók intézményeink élén

    Régi és új igazgatók intézményeink élén

    Július 2-tól Vajda József vezeti a Kaposvári SZC Rudnay Gyula Szakképző Iskola és Kollégiumot, Cseh Tamás Attila (képünkön), a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium igazgatója pedig újabb öt éves megbízást kapott.

    2025. júl. 6.
    KSZC
    KSZC-s diákokat is köszöntöttek a kaposvári városházán

    KSZC-s diákokat is köszöntöttek a kaposvári városházán

    A 2024/2025. tanévben tanulmányi és sportversenyeken sikereket elért diákokat köszöntötték június 25-én Kaposváron, az Agórában.

    2025. jún. 26.
    KSZC
    Szuperhősök születtek

    Szuperhősök születtek

    Saját szuperhősüket alkották meg a gyerekek a Digitális Közösségi Alkotótáborban a nyári szünet első hetében.

    2025. jún. 26.
    Varga Katalin


    KIMIKK
    Digitális Közösségi AlkotóműhelyFestoKaposvári VizsgaközpontMagyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal: NSZFHSomogyi Kereskedelmi és IparkamaraVIDEOTON Elektro-PLAST Kft
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Kaposvári Szakképzési Centrum

        7400 Kaposvár, Fő utca 65.

      • Telefon: +36 (70) 400 2554

        E-mail: info@kszc.hu

        OM azonosító: 203027

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001287/2015


      2025Kaposvári Szakképzési Centrum