Hírek
Varga Katalin
Erősödik a gyakorlati képzés: stratégiai partnerség a Kaposi Mór Oktató Kórházzal
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház és a Kaposvári Szakképzési Centrum.
Az ünnepélyes aláírásra december 1-jén, a MATE Kaposvári Campusa által szervezett MATEch műszaki konferencián került sor. A megállapodás célja a Centrum szakképző intézményeiben tanuló, valamint a duális képzésben részt vevő diákok gyakorlati képzésének további erősítése.
„A szakképzés az elmúlt időszakban maga az innováció” – hangsúlyozta előadásában Weimann Gáborné főigazgató, aki bemutatta a rendszerben rejlő lehetőségeket. Mint elmondta, a diákok nemcsak versenyképes szakmát szerezhetnek, hanem stabil alapot kapnak a későbbi egyetemi tanulmányaikhoz is. Ennek kiemelt pillérei az okleveles technikusképzések, amelyek során a fiatalok krediteket gyűjthetnek, és ezeket később a felsőoktatásban is beszámítják.
A Kaposvári Szakképzési Centrum jelenleg a MATE-val, a Széchenyi István Egyetemmel és a Soproni Egyetemmel dolgozik együtt ebben a formában. A főigazgató kitért arra is, hogy hamarosan elindítják a mikrotanúsítványok rendszerét, amely újabb lehetőségeket nyit a tanulók számára a speciális ismeretek megszerzésére. Az első mikrotanúsítványokat a „Mesterséges intelligencia alapjai” kurzus résztvevői vehetik majd át.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Logisztika testközelből – gyakorlati tudást ad a Globe Transport Cargo Kft.
A logisztika világa elsőre bonyolultnak tűnhet, de a kaposvári Globe Transport Cargo Kft.-nél a diákok testközelből ismerhetik meg, hogyan működik a szállítmányozás a mindennapokban.
Varga Katalin

Szalagot tűztek az Adyban
Mintegy kilencven végzős diákra tűzték fel a szalagot a Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium ünnepségén, november 28-án. Az ünnepeltek között vannak technikumi tanulók és hat osztályos gimnáziumi növendékek is.
KSZC
A jövő útján a KSZC diákjai
Különleges technológiai bemutatóban volt része a Kaposvári Szakképzési Centrum tanulóinak, november 21-én, a J-Star Motion Hungary Kft. Füredi utcai parkolójában.
Varga Katalin


