Hírek
KSZC
Az alkotás öröme és a jótékonykodás kéz a kézben jár
A patchwork adja Teveliné Matejdesz Anikó számára azt a kreatív szabadságot és nyugalmat, amely nélkül már el sem tudná képzelni az életét. Anikó 2023 óta tanít a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikumban, előtte a Kereskedelmiben oktatta a diákokat.

A varrás 2002-ben talált rá, és ma már elképzelni sem tudná e nélkül az életét. Bár manapság a foltvarrás nem feltétlenül az újrahasznosításról szól, számára továbbra is fontos érték, és igyekszik mindennapjaiba és munkáiba becsempészni. Tudását folyamatosan fejleszti táborokban és tanfolyamokon – amikor csak az ideje engedi.
Sokáig aktív tagja volt a Békevári foltvarró csoportnak, és amikor az feloszlott, úgy érezte, szükség van arra, hogy a kaposvári foltvarrókat összefogja. Így alapította meg a Tű-Tündérek Egyesületét. Olyan közösséget szeretett volna létrehozni, ahol a varrás iránti szenvedély, az alkotás öröme és a jótékonykodás kéz a kézben jár; ahol a kezdők megtanulhatják az alapokat, a haladók pedig tovább fejlődhetnek. A Noszlopyban is gyakran tűt ragadnak tanítványaival, hogy saját készítésű szívpárnákkal, vagy épp rénszarvasokkal kedveskedjenek a például a kórházban fekvő betegeknek.
Hálás mindazért, amit a foltvarrás ad neki, mert minden egyes öltés kikapcsolja, feltölti és inspirálja. Ha pedig meg kell mutatni munkáit a nagyközönségnek, bármekkora felületet képes beterítreni. Így volt ez a Kaposvári Szakképzési Centrum jubileumi tárlatán is, amelyet gyönyörű patchwork anyagaival igazán színessé és változatossá tett.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Tehetségek mögött álló tanárok – Köbüki ösztöndíjat kaptak oktatóink
A Kaposvári Szakképzési Centrum intézményeiből hat oktató érdemelte ki a Köbüki tehetséggondozó ösztöndíjat a 2025/2026-os tanévben. Az Ady, az Eötvös és a Rudnay pedagógusai kiváló tehetséggondozó munkájukért kaptak elismerést.
Katalin Varga

Pillanatok a természetből
Szigeti-Grunner Fanni esetében az alkotás szükséglete mélyről indul, egészen gyermekkora óta végez alkotótevékenységet. Középfokú tanulmányait iparművészeti szakközépiskolában, egyetemi tanulmányait a Kaposvári Egyetem művészeti karán végezte.
KSZC

„Csak azt fotózd, amit szeretsz.”
A műszaki gondolkodás, a formák és arányok iránti érzékenység természetes módon kapcsolódik Klisz Tibor fotográfiai tevékenységéhez.
KSZC


