Hírek
Több, mint kétezer diák látogatott ki a pályaválasztási kiállításra
Közel hetven középiskola és cég mutatkozott be a 23. alkalommal megrendezett kaposvári Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutatón október 2-án és 3-án, a Kaposvár Arénában. A rendezvényen a Kaposvári Szakképzési Centrum és tíz intézménye is képviseltette magát egy-egy standdal, sőt a diákok számára közös játékkal is készültünk.
A program megnyitóján a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár is köszöntötte a jelenlévőket, aki beszédében kiemelte a duális képzés fontosságát.
- Célunk, hogy a diákok ne csak elméleti síkon, hanem a valóságban is megtapasztalhassák mit is jelent az általuk választott szakma. – fogalmazott Czomba Sándor.
A rendezvényre kilátogató mintegy 2500 diák közül sokan megoldották a KSZC standjainál a feladatokat, így részt vehettek a sorsoláson. A 12 szerencsés egy-egy csomagot nyert, amelyekben az ajándékokon kívül egy-egy pizzakupon vagy mozijegy is lapult a Trattoria La Prima és a Kultik Mozi Kaposvár jóvoltából. Külön örültünk annak, hogy az ajándékozottak között kaposvári iskolások mellett barcsi, kéthelyi és balatonkeresztúri diákok is voltak.
Bízunk benne, hogy ezen a programon is segíteni tudtuk a pályaválasztás előtt álló diákokat, és sok, számukra hasznos információval gazdagodtak!
További képekért kattintson ide!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Év végi igazgatási szünet a KSZC-nél
December 23-tól január 3-ig nem lehet majd ügyeket intézni a Kaposvári Szakképzési Centrum központjában és intézményeiben. Az új évben január 6-ától ismét az érdeklődők rendelkezésére állnak KSZC munkatársai.
KSZC
Adventi kedvesség a szépkorúaknak
Feldíszítették a termet és felszolgálták az ünnepi vacsorát az Együtt-Egymásért Nyugdíjas Klub tagjai számára a Kaposvári SZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola diákjai. Az adventi rendezvénybe Bók Annamária, Molnár Vivien, Tóth Dorina Dóra és Jaksi Luca a szakképzés társadalmi felelősségvállalása program keretében kapcsolódott be.
KSZC
A Lampingból érkezett adomány az anyaotthonba
Több doboznyi adományt gyűjtöttek össze a Kaposvári SZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola diákjai és tanárai a Borostyánvirág Anyaotthon lakói számára. A ruhákat és játékokat december 17-én juttatták az otthonba, amelyet a lakók december 25-én kapnak majd meg, meghitt körülmények között.
KSZC