Pécsen, a Pollack Mihály Építőipari Technikumban tette le az érettségi képesítő vizsgát, 1979-ben. Akkor még nem volt építőipari képzés Kaposváron?

Nem, Pécs volt a legközelebb, ahol ezen a területen tovább lehetett tanulni. Annak idején keményen meg kellett küzdeni azért, hogy bekerüljünk egy technikumba, ott tanulhassunk. Nem én voltam az egyedüli Kaposvárról aki oda járt,  a Lamping jelenlegi igazgatója, Agócs Attila ugyanitt, néhány évvel később végzett.

Innen Moszkvába vezetett az útja, ahol építészmérnöknek tanult.

Nem egyenesen. Előtte még egy évig építésvezetőként dolgoztam. Ezt követően kerültem Moszkvába, tévedésből. Akkor a Budapesti Műszaki Egyetem külföldi tagozatára kellett jelentkezni, de én itthon szerettem volna tanulni. Levélben visszavontam a felvételimet, de a kérelem és a felvételi értesítő elkerülte egymást. Innen már nem lehetett visszakozni, mennem kellett.

Hogy emlékszik vissza azokra az évekre?

Nagyon nehéz volt, de szép. Késő éjszakáig tanultunk, reggel mentünk órára, vizsgára. Emellett viszont rengeteget láttunk, sokat kirándultunk. Négy hónapot töltöttem el Harkiv-ban, ezután öt évig éltem Moszkvában. Az egyetemen összesen 15 magyar tanult, hárman közülük építészmérnöknek. Az itt töltött éveknek köszönhetően jobban ismerem Moszkvát, mint Budapestet. Az orosz nyelvet is jól megtanultam, aminek később hasznát vettem.

Az egyetem elvégzése után hazajött Kaposvárra?

Igen, először a Pécsi Közúti Igazgatóságon helyezkedtem el, tervezőmérnökként, amely akkor is a Szántó Imre utcában volt. Akkor már alakult az Építőipari, szerettem volna jönni, de ez akkor nem így ment. Végül az öt év helyett csak egy évig dolgoztam a közútnál, és 1987 januárjában kezdtem az Építőipari Szakmunkásképzőben tanítani, néhány hónappal az indulás után. Azóta is itt vagyok, pedig számtalan más lehetőség adódott, jobb fizetésért.

Majd négy évtized alatt gondolom sok minden változott, már az épület sem ugyanaz.

Igen. Emlékezetes volt a legelső napom. Pont akkor, amikor beléptem az épületbe ledőlt a kémény, és az egész folyosó tele lett törmelékkel. Szerencsére tanóra alatt történt, így senki sem sérült meg. Ebből egyértelmű volt, hogy az épületet teljesen fel kell újítani. Szisztematikusan nekiálltunk, újra raktuk az összes kéményt, burkoltunk, festettünk. Új épületrészek is készültek, először az asztalos tanműhely, majd az építős tanműhely, a tanudvar, a portásfülke, sőt mi építettük a jelenlegi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia épületeit is, amelyek akkor szintén az iskolához tartoztak. Mindegyiket Attilával közösen terveztük, és a tanulókkal együtt építettük fel.

Ma is elképzelhető lenne, hogy a tanulókat így bevonják egy iskola építésébe?

Ez ma ebben a formában már nem megoldható. Akkor rendszeresen vállaltunk külső munkákat, dolgoztunk a kórház épületén, a Kefegyárban és számos magánháznál is. A diákok természetesen kaptak munkavédelmi oktatást, de ez akkor sem volt veszélytelen. A diákok kint az építkezésen, élesben tanulták meg, hogyan kell kötésbe rakni a téglát, és minden egyebet ami a szakmájukhoz kellett. Az idő és az anyagveszteség bele volt kalkulálva, és olcsóbban dolgoztunk, mint más brigádok. Turnusos oktatás folyt, tehát jó időben csak a gyakorlati oktatással foglalkoztunk, rossz időben pedig csak az elmélettel.

Miben látja a legnagyobb változást?

Akkor több, mint nyolcszáz diák tanult az építőipariban, ma ennek a fele. Ahogy mondtam, akkor vállalkoztunk, ma külső partnerekkel oldjuk meg az oktatást. Nagyrészt ugyanazokat a szakmákat oktattuk, amiket ma – kőműves, burkoló, ács, festő - és erre nagy igény volt. A fiatalok közül ma már kevesen vállalják a fizikai munkát, holott ezzel ma nagyon is jól lehet keresni. Annak idején én is dolgoztam burkolóként, mondhatnám, hogy ezzel egészítettem ki az oktatói fizetésemet, de az előbbivel kerestem jobban. Viszont kezd újra megjelenni a régi trend, felnőttként jönnek hozzánk szakmát tanulni, mert rájönnek, hogy ebben van jövő, könnyű benne elhelyezkedni. Sok, a felnőttoktatásban résztvevő diák, már valamelyest ért ahhoz a szakmához, amit tanul, de a vállalkozás indításához szüksége van szakképesítésre.

Évtizedek óta oktat. Hogyan tudja motiválni a fiatalokat?

Nem szabad mindenkitől ugyanazt elvárni. Mindenkiben meg kell találni a jót, azt kell meglátni, amiben erős, és erre kell támaszkodni. Az építőipar nem könnyű terület, minden osztály megfogyatkozik, mire eljut a szakmai vizsgáig, de érdemes belevágni, hiszen azon kívül, hogy nagyon jól lehet keresni vele, évekre-évtizedekre szóló alkotásokat lehet létrehozni.