Hírek
KSZC
Kiválóan versenyeztek a Noszlopy pénzmesterei
Komoly sikereket értek el a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum diákjai a Pénzmesterek 2024-es versenyén. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége az idén hatodszor rendezte meg az ország egyik legnépszerűbb, középiskolásoknak szóló pénzügyi versenyét, mintegy 2,5 millió forint összdíjazással. A számos kategóriában díjazott diákok és felkészítő tanárok a Pénzügyminisztériumban vehették át a nyereményeket és az elismerő okleveleket, szeptember 20-án.
A Noszlopyból Bauer Zsófia 11A-s diák a Nyugdíjpénztár kategória 2. és az Esszéíró verseny 5. helyezését szerezte meg, Giaccari Gioia 11N-es diák pedig az Egészségpénztár kategória: 2. helyezését. Mindkettőjük felkészítője Pintér Zoltán volt.
Rajtuk kívül a kaposváriak közül elismerést vehetett át Krammer Kármen oktató is, mint a "második legtöbb diákot felkészítő tanár".
A középiskolások pénzügyi ismereteinek és tudatosságának fejlesztését szolgáló versenyt az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) indította útjára 2019-ben. A számos tagpénztár, intézményi partner, szaktárca, valamint a Budapesti Értéktőzsde támogatásával, nyereményfelajánlásával zajló online vetélkedő főtámogatója a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB), fővédnöke pedig dr. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter volt.
A megmérettetésre a korábbiaknál több középiskola képviseletében mintegy 2200 új regisztráció érkezett, de sokan játszottak újra a korábbi években már nevezettek közül. A verseny ötéves történetében eddig összesen mintegy 8500 középiskolás játszott. Ezúttal hat iskola képviseletében 55 versenyző került a többfordulós vetélkedő utolsó körébe, közülük 19-en értek el tökéletes, 100 százalékos eredményt.
A diákokat az összesített eredmény mellett több kategóriában díjazták, így a legjobb esszéírók is külön elismerésben részesültek. A szervezők különös hangsúlyt helyeztek arra, hogy minél több felkészítő pedagógus és iskola hozzájárulását elismerjék, ezért nem csak a nyertesek tanárait és küldő oktatási intézményeit, hanem a legnagyobb aktivitást mutató oktatókat és iskolákat is jutalmazták.
„A Pénzmesterek Akadémia és Verseny kapcsán az idei játék indítása előtt közvélemény-kutatást is készíttettünk, amely megerősítette azokat a hat évvel ezelőtti tapasztalatainkat, amelyek szerint mind az idősebb generációk, mind a felnövekvő nemzedék pénzügyi ismeretei alapjaiban is hiányosak. Az eredmények rávilágítottak többek között arra is, hogy a pénzügyi tudatosság terén a fiatalok sok tekintetben rosszabb véleménnyel vannak a saját korosztályukról, mint ahogyan az idősebbek látják őket. Ez is alátámasztja, hogy jó úton járunk, hiszen a verseny küldetése, hogy a fiatalok felismerjék: nem lehet elég korán elkezdeni az öngondoskodást, az ahhoz szükséges ismeretek megszerzését” – mondta Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára.
„Nem lehet elég korán kezdeni a pénzügyi tudatosság, a pénzügyi ismeretek fejlesztését, ez egy életen át tartó folyamat” – mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke, aki emlékeztetett rá, hogy a jegybank a verseny indulása óta folyamatosan fő és szakmai támogatóként is szerepet vállal. Hangsúlyozta: „a pénzügyek digitalizációjának egyik hátrányos mellékhatása, hogy egyre több a csaló, de ez ellen védelmet nyújt, ha az emberek tudják, hogyan bánjanak a pénzükkel az online térben is. Bár továbbra is fontos a szülői minta, e téren a diákok is tudnak segíteni a családjuknak, ha tájékozottak a pénzügyek területén.”
Forrás: Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Kátai: jöjjenek velünk az úton, váljanak katonává!
Huszonöt 9. évfolyamos Eötvös-kadétot avattak fel szeptember 25-én, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégiumban. A rendezvényen átadták a felsőbb évfolyamokba járó, kiemelkedő tanulmányi teljesítményt nyújtó növendékek számára az arany és az ezüst állományjelzőket is.
Varga Katalin
Már lehet pályázni az Apáczai Ösztöndíjprogramra
Október 6-ig lehet pályázni az Apáczai Ösztöndíjprogramra, amelyben akár havi 34 ezer forintos támogatást kaphatnak a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű szakképzési tanulók, 7-19 hónapon keresztül. A 6,2 milliárd forint keretösszegű program az anyagi ösztönzés mellett - mentorok bevonásával - tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára.
Varga Katalin
A diákok pénzügyi kultúrájának fejlesztése a cél
A Kaposvári Szakképzési Centrum iskoláiban tanuló fiatalok jövőtudatos gondolkodásának, pénzügyi kultúrájának és pénzkezelési ismereteinek fejlesztése az elsődleges célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a KSZC kötött az és OTP Fáy András Alapítvánnyal, szeptember 24-én. A dokumentumot Csejtei Ildikó, az Alapítvány ügyvezetője, Weimann Gáborné a KSZC főigazgatója és Tallián Zsolt kancellári jogkörben eljáró gazdasági vezetője írták alá Kaposváron.
KSZC