Hírek
KSZC
A diákok pénzügyi kultúrájának fejlesztése a cél
A Kaposvári Szakképzési Centrum iskoláiban tanuló fiatalok jövőtudatos gondolkodásának, pénzügyi kultúrájának és pénzkezelési ismereteinek fejlesztése az elsődleges célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a KSZC kötött az és OTP Fáy András Alapítvánnyal, szeptember 24-én. A dokumentumot Csejtei Ildikó, az Alapítvány ügyvezetője, Weimann Gáborné a KSZC főigazgatója és Tallián Zsolt kancellári jogkörben eljáró gazdasági vezetője írták alá Kaposváron.
Az OTP Fáy András Alapítvány elsősorban a fiatalok jövőtudatos gondolkodásának előmozdítását, ezen belül kiemelten a pénzügyi kompetenciáiknak a fejlesztését célzó programokat szervez. Emellett céljaik között szerepel az általános- és középiskolás korosztály gazdasági ismereteinek bővítése, a karriertervezés, a pályaorientáció és a fenntarthatóság. Mindezt jelenléti tréningeken és digitális platformokon keresztül teszik elérhetővé a diákok számára. Az Alapítvány által kifejlesztett tananyagok tesztelésében a Centrum diákjai is közreműködnek. Ezen kívül a megállapodás lehetőséget teremt közös szakmai valamint tudásmegosztó szakmai fórumok szervezése is.
Néhány évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy a szakképzési centrumokkal ennyire gyümölcsöző lesz az együttműködés. Az egyetemekkel már korábban is kapcsolatban álltunk, a Kaposvári a harmadik szakképzési centrum, amellyel megállapodást kötünk, és ezzel Somogy vármegye is felkerül a térképünkre – hangoztatta Csejtei Ildikó az aláírás előtt. Az Alapítvány ügyvezetője emlékeztetett, hogy a szervezetet harminc éve alapította az OTP, elsődleges céljuk a pénzügyi edukáció előmozdítása az általános és középiskolás korosztályban. A diákok részt vehetnek személyesen is a programokban, de az utóbbi években mind nagyobb szerepet kapott az online jelenlét. Várhatóan az idén eléri az 50 ezret a programba bevont fiatalok száma.
Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy duális képzőhelyet találjunk a nálunk tanuló diákok számára, azonban a Gazdálkodás-menedzsment ágazatban ez komoly kihívást jelent – mondta Weimann Gáborné. A KSZC főigazgatója emiatt kereste meg az OTP a kaposvári fiókigazgatót, Pétert Dánielt aki készséges volt, hiszen az egyetemistákkal már jól működik a hasonló kapcsolat. Áthidaló megoldásként az Alapítvánnyal való együttműködést ajánlotta, amely a duális képzés előszobája lehet.
Weimann Gáborné végül hozzátette azt is: bízunk abban, hogy a most induló együttműködés hatására más pénzintézetek is elgondolkodnak a hasonló lehetőségeken.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Kátai: jöjjenek velünk az úton, váljanak katonává!
Huszonöt 9. évfolyamos Eötvös-kadétot avattak fel szeptember 25-én, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégiumban. A rendezvényen átadták a felsőbb évfolyamokba járó, kiemelkedő tanulmányi teljesítményt nyújtó növendékek számára az arany és az ezüst állományjelzőket is.
Varga Katalin
Már lehet pályázni az Apáczai Ösztöndíjprogramra
Október 6-ig lehet pályázni az Apáczai Ösztöndíjprogramra, amelyben akár havi 34 ezer forintos támogatást kaphatnak a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű szakképzési tanulók, 7-19 hónapon keresztül. A 6,2 milliárd forint keretösszegű program az anyagi ösztönzés mellett - mentorok bevonásával - tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára.
Varga Katalin
Kiválóan versenyeztek a Noszlopy pénzmesterei
Komoly sikereket értek el a Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum diákjai a Pénzmesterek 2024-es versenyén. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége az idén hatodszor rendezte meg az ország egyik legnépszerűbb, középiskolásoknak szóló pénzügyi versenyét, mintegy 2,5 millió forint összdíjazással. A számos kategóriában díjazott diákok és felkészítő tanárok a Pénzügyminisztériumban vehették át a nyereményeket és az elismerő okleveleket, szeptember 20-án.
KSZC